A diabéteszes láb ellátása
A diabéteszes betegeknél a láb vizsgálata, szakszerű ellátása és gondozása - a szövődmények megelőzése érdekében fontos feladat. Sokszor egy bőrkeményedés, egy jelentéktelennek tűnő sérülés is súlyos szövődményhez, akár a láb elvesztéséhez is vezethet. Ennek az az oka, hogy a cukorbeteg sokszor nem, vagy csak későn veszi észre a sebet a lábán (neuropátia - érzőidegek károsodása), a sebgyógyulás lassú, vagy akadályozott (angiopátia: artériák szűkülete) és a csökkent immunválasz miatt a fertőzés kialakulása gyakoribb és súlyosabb.
Nekünk, a diabéteszes láb ellátásában részt vevő szakembereknek az a feladatunk, hogy képzettségünk, tudásunk és gyakorlatunk szerint lássuk el a lábon kialakult elváltozásokat.
1. A pedikűrösnek: tudnia kell, hogy a kezelésre érkezett vendég cukorbeteg, mert ebben az esetben több feladatot a szokásostól eltérően kell elvégeznie:
- A lábat kezelés előtt nem áztatja - mert a felázott bőr úgynevezett "behatolási kapu" a kórokozók számára, ami fertőzéshez vezethet.
- Figyelembe kell vennie, hogy az érzészavar miatt a cukorbeteg nem érzi és nem jelzi a fájdalmat. Ugyancsak az érzészavar miatt előfordulhat az ellenkezője is: fokozott érzékenység érintésre, ill. hideggel vagy meleggel szemben.
- Rendszeresen el kell távolítani a megvastagodott bőrkeményedést. Cukorbetegeknél szike használata helyett ezt száraz csiszológéppel, frézerrel kell végezni.
- A kezelt területet mindig fokozottan kell fertőtleníteni. Amennyiben a lábon hólyag, sérülés vagy seb látható, a fertőtlenítés és steril kötés felhelyezése mellett tájékoztatnia kell a vendéget a további teendőkről is.
- A körömlemez rendszeres rövidítése - egyenes vonalú vágása - és a megvastagodott szarulemez vékonyítása ill. eltávolítása a bőrsérülés elkerülése érdekében szükséges.
- Benőtt köröm esetén a körömlemez kiemelése, és a gyulladt körömágy ellátása a feladat. A köröm szabályozását - spange felhelyezését - csak megfelelő elméleti és gyakorlati tudás birtokában lévő pedikűrös végezze. A köröm szakszerű ellátásával megelőzhető a köröm benövése, ill. az ismétlődő körömágy gyulladás is.
- Tyúkszem, szemölcs eltávolításnál erős, szalicil tartalmú kenőcsöket, tyúkszemtapaszt cukorbetegeknél nem lehet alkalmazni, és otthoni használatra javasolni sem. A szalicil az elváltozás környékén az ép hámot fellazítja, macerálja, ezáltal fennáll a seb kialakulásának, a seb növekedésének és a fertőzésnek a veszélye.
- Fontos szakmai követelmény, hogy ha a kezelés során a megvastagodott hám alatt bevérzést, puha tapintatú területet (szövetelhalást), seb kialakulásra utaló jelet ill. sebet észlel, megfelelő (bőrgyógyász, sebész) szakemberhez irányítsa a pácienst.
2. Podiáter: olyan diplomás egészségügyi szakember, aki orvos háttérrel dolgozik. Az első orvosi megjelenés után rendszeresen vizsgálja, kezeli és gondozza a cukorbeteg lábat, edukálja beteget és a hozzátartozót is. Az orvos szövődménymentes esetben kb. évente, ill. minden olyan esetben találkozik a beteggel, amikor a podiáter azt szükségesnek látja.
A diabéteszes láb vizsgálata, tanácsadás a probléma megoldására:
- a bőr állapotának ellenőrzése (hőmérséklet, bőrkeményedés, sarkon, - lábujjak közötti elváltozások, berepedések, bőrszárazság, gyulladás, ekcéma, gombás fertőzés stb.)
- a láb statikája: lábdeformitás (bütyök, kalapács ujj, előző műtét következménye) gyógycipő és gyógybetét ellenőrzése
- hangvilla vizsgálat: az érzészavarról, az artériák tapintása (lábháti, belboka mögötti artéria) a láb vérellátásáról ad információt.
Feladatok:
- Lábelváltozás (deformitás) esetén elsődleges cél, hogy minden cukorbeteg viseljen gyógybetétet, vagy gyógycipőt, amivel megelőzhető ill. csökkenthető a láb egy - egy pontján (kóros nyomásponton) megnövekedett nyomás, a bőrkeményedés és a seb kialakulása. A betegeink elmondják, hogy több évtizede fennálló diabétesz és lábdeformitás mellett soha nem javasoltak nekik - és ezért nem is viselnek - tehermentesítő lábbelit. Amennyiben mégis van gyógycipőjük, azt gyakran kényelmi vagy esztétikai okokból nem viselik, vagy azért, mert a nem megfelelően kialakított cipő nyomja, vagy feltöri a lábat. Nem védi a lábat az évekig használt, kitaposott gyógycipő sem. A mi feladatunk felvilágosítani a betegeket a segédeszköz használatának fontosságáról, a beszerzési lehetőségről. Évente 1 pár ortopéd cipőt - társadalombiztosítási támogatással - diabetológus ill. ortopéd szakorvos írhat fel.
- A kóros nyomást a lábujjakon, bütyök területén, talpélen megjelenő bőrpír jelzi. A nyomás a lábbeli korrekciója, cseréje mellett speciális kényelmi eszközökkel csökkenthető / megszűntethető. Ilyen a gyógyászati segédeszköz boltban beszerezhető szilikon bütyökvédő, kalapács ujj kiegyenesítő stb.
- A megvastagodott hám leválasztását száraz csiszoló gépet, vagy szikével végzi. Amennyiben a bőrkeményedés alatt seb alakult ki, a feltárt sebüreget átöblíti, sz.e. dréncsíkkal tamponálja, kezeli. Ha a seb vizsgálata során megállapítja, hogy a seb mély, gennyes váladékkal kitöltött, a fertőzés jelei láthatók, ill. a szonda csontot ér, késlekedés nélkül szakorvoshoz irányítja beteget.
- A lábon lévő sebet az orvos előírása szerint kezeli. A seb mechanikus tisztítása, a beszáradt sebváladék,nekrotikus terület leválasztása alapvető követelmény, mivel az innovációs kötszerek hatása és a sebgyógyulás csak ezt követően várható. A seb ellátásának szabályait és lépéseit a betegnek / hozzátartozóknak is meg kell tanítani, mivel a legtöbb szövődmény akkor jelentkezik, ha a téves információk miatt nem megfelelően tisztítják a sebet, ill. nem az előírásban meghatározott ideig és módon használják a kötszereket.
A szakorvos: elsősorban bőrgyógyász, sebész, angiológus, infektológus, diabetológus, ortopéd orvos vesz részt a diabéteszes láb ellátásában. Nekünk szakembereknek megkell tudni határozni a betegutat, azaz, hogy az adott tünetek alapján hová irányítsuk a beteget.
A cukorbeteg lábak szakszerű ellátásához a pedikűrös, podiáter / szakápoló, és a lábat kezelő szakorvos - kompetenciájának megfelelő - összehangolt munkájára van szükség. Ezzel elérhető a beteg részleges vagy teljes gyógyulása, életminőségének javulása, és csökkenthető a szövődmények kialakulásának kockázata is.
Szerző: Ignáth Györgyi Andrea podiáter